ÜNNEPI MISE KÖRMENDEN A BOLDOGGÁ AVATOTT DR. BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ TISZTELETÉRE – BOLDOG LÁSZLÓ SZENTÉLYÉNEK IMÁDATA

Dr. Batthány-Strattmann László boldoggá avatásának ötödik évfordulója alkalmából 2008. március 24-én, húsvét hétfőn, délután három órakor nagyszámú magyar részvétel mellett misét celebrált több egyházi méltóság a körmendi templomban.

Ternyák érsek mellett Szombathely jelenlegi püspöke, Dr Veres, valamint elődje, Dr. Konkoly is részt vett a misén. De Dr. Paul Iby megyés püspök is tiszteletét tette.

A németújvári ferencesek a mise előestéjén Boldog László relikviáját külön erre az alkalomra hozták át Körmendre. Éjszakába nyúlóan imádkoztak a hívek a relikviánál, s így Boldog László – még ha rövid időre is – visszatérhetett hazájába, az ő Körmendjére.

A mise után a relikvia visszakerült a Németújvárott álló ferences templomba, ahol  Boldog László tiszteletére még aznap este a Franz Stögl vezette Cantus Felix kórus előadta a „Pelikán oratótriumot”, valamint különböző szövegeket olvastak fel.

Az ünnepségen családunk számos tagja is részt vett.