A Családi kripta németújvárott
A család kereszt alakú kriptája a ferences templom alatt terül el. A templomból is megközelíthet, az ún.
Loretto kápolnán át, amelyet Zsigmond gróf felesége adományozott 1724-ben. A kripta főbejárata az utcafront felől található.
Kapuját a halál angyala, valamint a hit figurái díszítik. A bejárat felett a hercegi és a grófi címer pompázik. Alatta latinul a következő áll: „Batthyány Ádám gróf építtette (a kriptát) nemzetsége temetkezési helyéül. Fülöp herceg és Nepomuk János gróf restauráltatta”
A kripta azonban már I. Ádám ideje előtt létezett. III. Boldizsár (†1590), valamint II. Ferenc († 1625) is itt lelt végső nyugvóhelyre. A németújvári kolostor falán márványtábla emlékeztet III. Boldizsárra.
A kriptában található több száz koporsó közül az alapító pár, I. Ádám († 1659) és Aurorora Katharina, szül., Formentini (†1653) koporsói a legrégebbiek. A családi kripta alapító kápolnájában találhatók.
A templomhajó alatti kriptarészben találjuk az első hercegnek, Károly Józsefnek (1697−1772), II. Ferenc József császár nevelőjének és tábornagyának gazdagon díszített ólomszarkofágja, amelyet Balthasar Ferdinand Moll bécsi szobrász készített.
A legtöbb koporsó azonban inkább díszítetlen. Számtalan fontos családtag nyugszik itt, így például Magyarország utolsó nádora, Batthyány Lajos (1696−1765).
Családunk néhány tagját máshol, tevékenykedésük színteréhez közel helyezték végső nyugalomra, így például Batthyány József bíborost (1727−1799) Pozsonyban.
Az ún. „hercegi kriptában” található a boldoggá avatott Dr. Batthyány-Strattmann László (1870−1931) márványszarkofágja. Halotti viseletének néhány darabja mind a mai napig itt található, mivel maradványait a római avatási ceremónia után egy új koporsóba és szentélybe helyezték a ferences templomban a kripta fölött.
A kripta meglétének 350 éve alatt fenntartásának és felújításának kérdése folyamatosan napirenden volt. Az első írásos emlék erről egy 1694. március 6-i dokumentum, amely a kolostor, a templom és a kripta felújításáról szól.
Lajos gróf 1723. február 8-án a kolostornak írt levelében arról tájékoztat, hogy testvérével, Károly József herceggel hamarosan döntést hoz a felújításról. Az évszázadok során családunk számos tagja adományozott számtalan alkalommal a kolostornak, templomnak és a kriptának, valamint próbálta felújítani azokat. Fülöp herceg (1781−1870) teljesen felújíttatta a kriptát. Családunk mostani feje, Paszkál László herceg a kriptát 1970-ben egy új teremmel bővíttette.
Az elmúlt években a herceg alapítványa és a közszféra pénzt fektetett a kolostor, a templom és a kripta felújításába, azonban az igencsak nagyméretű kripta fenntartása továbbra is kihívás családunk számára.
Felhívás:
A második (a bécsi császári kripta után) legnagyobb családi kripta fenntartása nagy anyagi terhet ró a családra. Amennyiben szeretne segíteni e nagyszerű műemlék fenntartásában, úgy kérjük, lépjen kapcsolatba velünk, vagy küldje nagylelkű adományát a következő bankszámlaszámra:
Raiffeisenbezirksbank Güssing BLZ 33027 Bankszámlaszám.: 57.711 IBAN: AT86 3302 7000 0005 7711 BIC: RLBBAT2E








